Isten Hozott!

Rólam

Az életem legnagyobb problémája, hogy túl későn születtem ahhoz, hogy római légiós legyek de túl korán ahhoz hogy intergalaktikus űr-cowboy legyek...Mivel az idegenvezető állt ezekhez a legközelebb így az lettem.

Eleinte Kommunikáció és Médiatudományt tanultam a Szegedi Tudományegyetemen. A mesterségem címerén "Riporter és vagy Műsorvezető" kellene, hogy álljon, de mivel elég hamar rájöttem, hogy ebben a szakmában muszáj sokat politizálni ezért gyorsan karrierutat váltottam.
Már 2012 óta a Turizmussal keresem javarészt a kenyerem és a kalandjaim több mint 40+ országba is eljuttattak már és bármily meglepő még mindig megvan mindkét vesém.
Óceánjáró hajótól és a hét Óperenciától kezdve az Észak-Norvégia jeges tundrájáig repített az élet furfangja. Mondhatni "már csak akasztott ember nem voltam". (Ami késik az nem múlik)
A fentiekből következik, hogy elég sokfajta témában otthonosan mozgok és szinte mindenről lehet velem egy jót társalogni. Nyitott vagyok az új gondolatokra és szeretem átadni a meglévő tapasztalatom és tudásom.
Eléggé extrovertált és szociális alkat vagyok. Imádok emberekkel dolgozni és imádom ezt a melót is. De mivel sajnos szeretettel és becsülettel nem tudok kenyeret venni a sarki boltban, ezért kell valami kézzel foghatóbb dolog...mint mondjuk...a pénz. Tehát ahelyett, hogy itt olvasgatsz rólam igazán befoglalhatnál egy túrára és akkor cserébe még kapsz is egy jó szolgáltatást.
Gyere és hadd mutassam be neked kicsiny vidékem rejtett kincseit és szórakozzunk egy jót miközben megismered a helyi történelmet !

Mire Számítatsz

Nincs fix időkeret

Nem lesem az órámat. A túra addig tart ameddig jól érezzük magunkat

Rugalmasság

Menet közben is bármikor változtathatunk az útvonalon, sőt az egész túraterven.

Infotainment

Tanulás és egyben szórakozás.

Jó Ár-érték arány

A túrám magába foglal minden költséget. Manapság ez már csak ritkán mondható el. Nincsenek rejtett költségek. Nincs lehúzás.

Nincs két ugyanolyan túra

Mivel nem egy előre összerakott csomagot adok el neked, hanem egy teljesen az igényeidre szabott túrát, így szinte sosincs két ugyanolyan túrám.

Relax

Szabadásgon vagy nyaraláson vagy nem? Akkor ne aggódj a dolgokon. Dőlj hátra és élvezd a túrát. Én gondoskodok róla, hogy minden gördülékenyen menjen!